"Fáj, hogy ennyire szeretlek, mert ha rád nézek, látom, hogy ez téged mennyire nem érdekel."

Most jöttem rá,hog nincs senki az Életemben úgy igazán,akinek odaadhatom a Szívem,és
ez eléggé elszomorít.Teleírtam a versesfüzetem szomorú versekkel,és a vázlatfüzetem is szinte dugig...El vagyok keseredve,de hát mit várjak?
A Szerelem akkor jön,amikor nem kéne...=/
És ráébredtem,hogy kevés ember van az Életemben,akiben úgy igazán megbízhatok,és
elmondhatom neki minden titkom...Hogy mi bánt,mi esik jól,satöbbi.
És remélem egyszer eljön ez nekem,dehát nem udom mit hoz a Sors,nem akarok olyan naiv lenni,
És akkorát esni,mint Norbinál...Nagyon fontos nekem,vagy az volt,nemtudom,és annyira fáj ez az egész,ami Ő és Énköztem van,hogy hát..Hmm...Nemistudom.:S:S
Szar az egész életem,és kezdek felnőni,ami mégjobban megrémít az Élettől,és nem akarok felnőni,
Pont mint Pán Péter...El akarok menni Énis Sohaországba,hogy ne kelljen gondokkal törődni,csak felhőtlenül nevetni...
És tudom,hogy ez nem jön el,de belemenekülök egy Magam épített kis Világba,és néha teljesen belefeledkezem,és rájövök,hohyga nem kapok észbe,akkor elrepül fölöttem az idő,és már nem tudok ÉLNI.Én ÉLNI akarok végre!!!!!!